Házi készítésű vajkrém
Elkészítés lépései
A joghurtot és a tejszínt keverjük össze alaposan, majd szórjuk bele a sót. Érdemes kóstolgatni, mert nem mindenkinek ugyanolyan az ízlése. Úgy érdemes sózni, hogy épp egy kicsivel legyen sósabb, mint ahogyan szeretjük, mert a só egy része a kicsepegő tejsavóval távozni fog.
Ha jól összekevertük - itt még fűszert nem teszünk bele -, akkor borítsuk bele egy sűrű szövésű vászonba (textil pelenka, konyharuha, tüllkendő, stb.).
Kössük batyuba, és úgy kell behelyezni a hűtőbe, hogy a batyu egy edény felett lógjon úgy, hogy ne érjen az edény aljához. Ez úgy oldható meg, hogy a hűtő felső polcát képező rácshoz kötjük a batyut, az edényt pedig egy polccal lejjebb alá tesszük.
Hamarosan elkezd a savó kicsepegni belőle. Hagyjuk így legalább 12 órára.
Az idő leteltével vegyük ki a hűtőből, bontsuk ki óvatosan a batyut. A krémet szedjük ki a ruhából, és tegyük bele egy dobozba, majd jöhet a fűszerezés ízlés szerint, majd alaposan kavarjuk össze.
Ízlés szerinti fűszerekkel is készíthető! Ebből a mennyiségből kb. 400 gr vajkrém lesz.
Hozzávalók
Elkészítéshez
30 % zsírtartalmú
Készíts róla egy képet és töltsd fel!